Magyarországon kapott helyet a globális környezetvédelmi újrahasznosító központ
2021. 09. 10.

Mintegy 3 milliárd forintos beruházással megkezdte hivatalos működését a Philip Morris International (PMI) globális környezetvédelmi újrahasznosító központja Magyarországon. A beruházás, és annak közös átadása a Magyar Kormány és a PMI közötti hosszú távú stratégiai együttműködés megerősítését szolgálja.

A Magyarországon létesített, PMI CIRCLE nevet viselő újrahasznosító üzem, a globális működési központ és a termék bevizsgáláshoz szükséges mérnöki labor mind elengedhetetlen részét képezik a vállalat által fejlesztett füstmentes technológiák teljes életciklusára vonatkozó környezetbarát megtervezésének és lebonyolításának.

 

A globális újrahasznosító központot Miguel Coleta, a PMI fenntarthatósági igazgatója és Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára adta át.

 

 

A vállalat hatalmas átalakuláson megy keresztül a füstmentes jövő elérésének érdekében. A környezetbarátabb termékek fejlesztésével, valamint a termékek élettartamának és javíthatóságának fejlesztésével, és azok újrahasznosításával kívánnak hozzájárulni a körforgásos gazdaság megteremtéséhez. A vállalat célja, hogy 2025-ig minden füstmentes elektronikai eszköze környezetbarát tanúsítással rendelkezzen, és valamennyi fogyasztó számára a használt termékek visszagyűjtése és újrahasznosítása elérhető legyen.

Különös hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra és a körforgásos gazdaság megteremtésére, tehát a népegészségügyi ártalmak csökkentése mellett a környezeti károk enyhítésére is. A világon jelenleg két PMI CIRCLE központ működik, az egyik – most átadott üzem – hazánkban, a másik Japánban található. Az üzem mellett a területhez tartozó globális működési központ is Magyarországon van, a termékbevizsgáláshoz szükséges mérnöki laborral együtt, melynek a termékfejlesztésben is kiemelt szerepet szán a vállalat, hazai kutatócsoportok és egyetemek bevonásával.

A PMI mostani, 3 milliárd forint értékű beruházása is a magyar gazdaságot támogatja. A magyar mellett csak Japánban van ilyen újrahasznosító központ,ami azért különleges, mert itt van az egész recikláló központ globális motorja Magyarországon. A Philip Morris mostani beruházása a modern technika és a fenntarthatóság mellett segíti azt a gazdasági célt is, hogy elérjük az 5 és fél százalékos GDP növekedést, amivel sikerre visszük a céljainkat. A vállalatnak és azoknak akik ebben a beruházásban részt vettek csak azt tudom mondani, a Magyar Kormánynál  a jövőben is partnerre fognak találni.” – mondta el a központ átadásán Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Miguel Coleta, a PMI fenntarthatósági igazgatója hangsúlyozta, hogy Magyarország kitűnő elhelyezkedése, kiváló infrastruktúrája, külgazdasági kapcsolatai,gazdasági és befektetési környezete, valamint a Magyar Kormány elkötelezettsége a fenntarthatóság iránt mind döntő érvek voltak a helyszín kiválasztása során. A pandémiát követő időszakban gazdaságainknak a jobb technológiai megoldásokra kell támaszkodnia a fenntartható jövő elérése érdekében.

A Magyarországon már 30 éve jelen lévő vállalat fenntarthatósági igazgatója kiemelte, hogy a Magyar Kormány jól érti ezt a célt, és támogatja az üzleti szektort abban, hogy ebből kivegye a részét. Miguel Coleta szerint koronavírus megmutatta, hogy a tudomány és technológia hogyan tud választ adni a társadalmi problémákra. Szerinte ki kell használnunk a tudomány, technológia és innováció által nyújtott lehetőségeket is. Elmondása szerint a PMI CIRCLE is egy ilyen projekt, amelyben megpróbálják a tudomány és technológia erejét kihasználni. Miguel Coleta úgy fogalmazott, hogy ezért is szeretnének kilépi a cigaretta üzletágból, és együtt építeni a füstmentes jövőt. Hiszünk az együttműködésben annak érdekében, hogy a cigarettázás megszűnjön és ezzel annak az egymilliárd embernek is jobb legyen, akik nem szoknak le, hanem egyébként folytatnák a cigarettázást. – tette hozzá a fenntarthatósági igazgató.

A magyarországi létesítmény létrehozására a vállalat első körben mintegy 10 millió dollárt (3 milliárd forintot) fordított. A kezdeti beruházáson túl ezt követően évi minimum 3,4 millió dollár, azaz egymilliárd forint rendszeres ráfordítás várható, mely később további fejlesztési, növekedési ráfordításokkal bővülhet.

A kezdeti fázisban kb. havi 150 ezer eszközt dolgoznak fel a magyarországi központban. Ezek elsősorban Európából érkeznek hazánkba. Hosszú távon azonban a vállalat ennél is nagyobb lefedettséget, és további lényeges kapacitás bővítést tervez annak érdekében, hogy biztosan ki tudják majd szolgálni Magyarországról a folyamatosan növekvő igényeket.

Forrás: https://hirado.hu/

Fotó: https://hirado.hu/