A kevesebb most több lehet, mint valaha
2021. 04. 28.

A pár éve alakult Arrival vállalat a Teslával ellentétben nem a hatalmas gyárakban látja a jövőt. A brit startup főleg kisebb elektromos teherautókat fejleszt, melyeket rendkívül hatékonyan üzemelő, teljesen automatizált, környezetbarát mikrogyáraiban tervezi majd gyártani.

A hagyományos, nagy léptékű ipar korszaka leáldozóban van. Nem elég, hogy a Kínához kötődő beszállítói és gyártási tevékenységeket a kezdetektől káoszban tartja a koronavírus, az utolsó csepp a pohárban a Szuezi-csatornát napokig eltorlaszoló, ezzel a Kínával történő tengeri áruforgalmat ellehetetlenítő konténerszállító hajó híre volt. Eközben az Egyesült Államokban több mint háromszáz vállalati vezető és befektető szorgalmazza több millió munkahely létrehozását, az emissziómentes jövőért tett törekvések felgyorsítását, illetve egy általános gazdasági helyreállítást, ami után Amerika a válság után erősebb lehet, mint előtte. Létfontosságú tiszta energiát használni és azzal hatékonyan bánni, valamint a szállítási folyamatok emisszióját mérsékelni.

Az ipar léptékének, hatékonyságának, és a gyárak elhelyezkedésének problémájára egyaránt megoldást kínál a brit Arrival cég megközelítése. A hamarosan megnyíló angliai és két amerikai üzemükben elektromos teherautókat és buszokat fognak gyártani, amelyeken keresztül szakítani kívánnak a hagyományos autótervezési és -gyártási alapelvekkel. Az Ipari Dolgok Internetét (IIoT) segítségül hívva igyekeznek majd nagy hatékonysággal és mérsékelt beszállítói lánccal működni, csökkentve ezáltal a környezeti terhelést. Fontos, hogy míg hasonló törekvések korábban is léteztek, az Arrival koncepciója a tömegtermelés kihívója, és nem egyedi, kis szériában készülő termékeket kívánnak gyártani.

 

Árral szemben

Az Arrival koncepciójának legkirívóbb eleme a gyárak kis mérete. Az óriási gyárakat több év megtervezni, engedélyeztetni, megépíteni, az Arrival mikrogyárai azonban rugalmasak, csaknem teljesen automatizáltak, és mindössze 19 ezer négyzetméteres helyigényükkel meglehetősen kicsik. Mindez azt jelenti, hogy ezek az üzemek már meglévő, használaton kívüli csarnokokban, ipari létesítményekben is hamar kialakíthatók. Egy hagyományos gyár létesítése két évet is igénybe vehet, a mikroüzemek viszont akár fél év alatt kiépíthetők és termelhetnek. A mikrogyárban moduláris, robotizált munkaállomások váltják le a hagyományos futószalagokat, így a jövőben gyakorlatilag teljesen automatizált üzem érhető el. A gyár ezáltal könnyen átprogramozható, a termékek tág keretek között személyre szabhatók.

A mikrogyárak különös hatékonyságát az Arrival a járművei egészen egyedi tervezési módjával is segíti. A teherautóik és buszaik padlója teljesen sík, amivel egy akkumulátorokból, tengelyekből és elektromos motorokból álló alvázhoz kapcsolódnak. A járművek vázszerkezete sajtolt lemezek helyett extrudált alumínium panelekből áll. A hagyományosan szintén sajtolt lemezből készülő karosszériaelemek itt színezett, szálerősített kompozitokból készülnek, így sem présgépekre, sem fényezőműhelyekre nincs szükség, továbbá az anyagában színezett karosszérián kevésbé lesznek láthatóak a karcok. Az elemek gyártása során keletkező selejt ismét felhasználható a gyártáshoz. Ez költségkímélő, és nem terheli a környezetet.

Hátrány, hogy a hagyományos gyárakkal ellentétben a mikroüzemek nem több ezer, csupán körülbelül 200 embernek adnak munkát. Ha azonban világszerte elterjed a kis méretű gyárak koncepciója, a helyzet megfordul – a kulcs a gyártási tevékenység lokalizálása. Az Ipar 4.0-val kapcsolatban gyakori felvetés, hogy munkahelyeket szüntet majd meg, ám ha segítségével bárhol könnyen létesíthetőek jövedelmező gyárak, lokálisan munkahelyek teremthetők, ez pedig a destruktív globális trendek ellen dolgozik.

Nem egy hangzatos zsákutca

Egy ausztrál egyetem anyagtudósa kevesebb mint 50 négyzetméteres mikrogyárakkal kísérletezik, melyek elektronikai eszközöket bontanak, majd a hulladékból használható alapanyagokat készítenek. A kis léptékű gyártás koncepciója a professzor szerint sokkal inkább lehetővé teszi, hogy az üzemek megújuló energiával működjenek. További előny, hogy a városokban felgyűlő hulladék helyben újrahasznosítható, belőle helyben új termékek gyárthatók, így az elszállításával járó környezeti és költségvetési terhek is elkerülhetők.

Az Arrival koncepciója felkeltette a UPS nemzetközi futárszolgálat érdeklődését, akik kisebbségi tulajdonjogot vásároltak a cégben. A UPS mérnökei együtt dolgoznak az brit startuppal, hogy a csomagszállításhoz optimalizálják a járműveket, melyekből a futárszolgálat 10 ezret már előre megvásárolt, és további 10 ezret helyeztek kilátásba. A UPS nemzetközi technológiai igazgatója szerint számos, elektromos szállítással foglalkozó startup létezik, az Arrival koncepciója azonban megvalósítható, jól átgondolt — adta közre az Industry Week.

(Forrás: Autopro.hu)